A Continental Hotel Budapest Front Office és F&B csapatainak sikerei
A Continental Hotel Budapest csapata 2012.06.10-én vasárnap részt vett a K&H Maraton futóversenyén. Sikeresen teljesítette a kitűzött célt, a hat fős Front Office csapat, Pavletitcs Péter részlegvezetővel az élen 4ó:02p:20mp alatt teljesítette a maratoni távot. A legjobb köreredményt Barna Levente (35:22) érte el, még második helyen Nyerges Gábor (37:08) végzett, harmadik legjobb pedig Magdics Szilvia időeredménye lett (40:51).
A versenyen 8500 induló volt. A Front Office csapat a kategóriájában indult 281 csapatból a 194-edik lett.
A VIII. Pincér Futó Verseny 2012.06.20-án ismét megrendezésre került, a Le Meridien Budapest szervezésében.
A szervezők a nevezési díjból befolyó összeget a Nemzetközi Robert Burns Alapítvány javára ajánlják fel, beteg és hátrányos helyzetű gyermekek segítésére Magyarországon. Mikor az F&B csapat elolvasta a felhívást nem volt kérdés, hogy a rendezvény mögé állunk, mivel a számunkra is fontos a segítségnyújtás, jótékonykodás.
Az ARAZ éttermünkből öt főt delegáltunk a csapatba: Vilics Tamás, Varga Ádám, Egyházi Zoltán, Ambrus Dávid, Stumpf Ádám.
A csapatból a legjobb eredményt Varga Ádám érte el.
A futó verseny érdekessége volt, hogy pincér egyenruhában, tálcával a kezükben, melyen italokkal teli poharakkal kellett egyensúlyozva
futniuk a Le Meridien, Hotel Intercontinental és Marriott Hotel előtt.
Amellett, hogy a leggyorsabb futót díjazták, még tombolát is sorsoltak. A szerencse mellénk állt, a csapat összes tagja ajándékkal tért haza.



