Az igazgató blogja

2013-12-13

A december több szempontból is különleges hónap a szálloda életében. A szakma elismeréseként megkaptuk a 2013-as év szállodája díját a Magyar Beutaztatók Szövetsége egyöntetű szavazása alapján. Ezt a díjat különösen szeretem, mert ezt olyan kollégák egyöntetű szavazása alapján kaptuk, akik a budapesti szállodákat jól ismerik. A díjat 2013. december 5-én vettem át ünnepélyes keretek között, mely nagy büszkeséggel töltött el minket.

 

 

December az ünnepi készülődés időszaka is.

Éttermünk és a szálloda hangulatos, a karácsonyra hangolódó programmal várja a vendégeket. December első négy vasárnapján Adventi lakomával készülünk, korlátlan étel-és italfogyasztással, valamint ingyenes wellness-használattal. Vasárnaponként egy adventi kórus énekel a szálloda előterében az ünnepi hangulat fokozása érdekében.  Szentestét is megéri az ARAZ Étteremben tölteni, hiszen ünnepi menüsorral és hozzá illő borokkal teszik felejthetetlenné az év legszebb estéjét meghitt hangulatban. December 25-én és 29-én brunch-al készülünk. Az évet egy hatfogásos gálavacsorával, zenével, éjfélkor töltött káposztával, pezsgővel, zenével és tánccal zárjuk. Az újév első napján pedig vasárnapi ebédet tartunk.


A szálloda és az étterem is gyönyörűen feldíszítve, karácsonyi zenékkel és hangulattal várja a vendégeket.

 

 

Szobafoglalás

Érkezés: Távozás:
Szobák:
Egyágyas:  
Kétágyas:  
Gyermekekkel utazik?

109 €

Budapest Splash

Próbálja ki velünk a kontinens egyetlen kétéltű városnéző buszát a Budapest Splash csomaggal! A 3 éjszakás Standard ajánlatunkban a felejthetetlen városnézés mellett további különleges szolgáltatásokat is biztosítunk!

Tovább

139 €

Gourmet csomag

Gourmet csomagunk felkínálja a lehetőséget, hogy az ARAZ étterem igazi kulináris kincseit megismerhessék. Az ajánlat tartalma továbbá egy különleges 4-fogásos menü, melyhez a legkíválóbb borokat kínáljuk!

Tovább