Az igazgató blogja

2014-04-22

Arra gondoltam, hogy Sipos Bori, aki 3 hónapos gyakorlatát tölti szállodánkban a Budapesti Gazdasági Főiskola másod éves diákjaként, foglalja nekem össze a munkájával kapcsolatos gondolatait írásban. Ez lett belőle:

 

Több hónapos keresgélés és számos interjúzás után a Continental Hotel Budapesttől pozitív visszajelzés érkezett. A meghallgatás során bemutatták leendő főnökömet Varga Kittit,a hotel marketing vezetőjét, akit nagyon aktívnak, fiatalnak és szimpatikusnak találtam, valamint a hotelt látva belülről, teljesen lenyűgözött a szálloda. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy felvettek marketing gyakornoki pozícióra. Az első napon körbevezettek a hotelben, bemutattak a vezetőségnek és az alkalmazottaknak, meglepően tapasztaltam, hogy rengeteg fiatal és kedves ember dolgozik a szállodában. Legelőször a honlap kezelést tanultam meg, hogyan kell frissíteni a weboldalt, valamint képeket kerestem, szöveget írtam a közelgő eseményekre, mint például a borvacsorákra. Majd az ajándékutalvány készítésbe is beletanultam, ajándékcsomagok összeállításába, valamint a dokumentumok megfelelő helyre való lefűzésébe és táblázatba való bevitelébe is. Szerettem volna szállodába tölteni a szakmai gyakorlatomat, mert jól beszélek franciául és fontosnak tartottam, hogy hasznosítani tudjam a nyelvtudásomat, ezért nagyon örülök, hogy sikerült ide elhelyezkednem. A TripAdvisor vendégelégedettségi oldalon a francia vendégek kommentjeit lefordítottam és megválaszoltam, emellett a foglalási és értékesíti osztály anyagait franciára fordítottam és ha egy francia levelet kellett megírni, abban is szívesen segítettem. A hotelhez tartozó ARAZ Étterem Valentin napi menüjéhez továbbá az új degusztációs menühöz piackutatást végeztem. Mindennap frissítettem a foglalási statisztikákat és minden hónapban egyszer a cég telefonszámláit bevittem egy táblázatba. Természetesen az általános irodai munkák elvégzése elengedhetetlen volt, például a leltározás,faxolás és szkennelés. Az elmúlt hetekben a foglalások bevitelében is besegítek, amit azért tartok hasznosnak, mert így betekinthetek, hogy más részlegen milyen feladatokat végeznek el. Összességében elmondhatom, hogy nagyon változatos a gyakornoki munkám, ami nekem nagyon tetszik és sajnálom hogy csak 3 hónapot tölthetek ebben a gyönyörű hotelben, kedves kollégák között.

 

Szobafoglalás

Érkezés: Távozás:
Szobák:
Egyágyas:  
Kétágyas:  
Gyermekekkel utazik?

109 €

Budapest Splash

Próbálja ki velünk a kontinens egyetlen kétéltű városnéző buszát a Budapest Splash csomaggal! A 3 éjszakás Standard ajánlatunkban a felejthetetlen városnézés mellett további különleges szolgáltatásokat is biztosítunk!

Tovább

139 €

Wellness csomag

3 éjszakás tartózkodással egybekötött Kényeztető napjaink idejére korlátlan Wellness használatot biztosítunk a Continental Hotel Budapest Wellness részlegében. A csomag továbbá tartalmaz masszázst és ásványvízbekészítést a szobákban!

Tovább